A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SZÜLETÉSNAP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SZÜLETÉSNAP. Összes bejegyzés megjelenítése

2015/06/19

SZILVÁSVÁRAD - KALAPAT- HEGY

A naplementés erdei túra teljesen más emlékképekkel bombázza a természetjárókat. A lenyugvó nap sugarai lágyan hatolnak át a fák lombja között, és tüzesen izzó fényfoltokat rajzolnak az avarba (6.kép). Nagy szarvasbogarak röpködnek a réten, a bokrok között motoszkáló négylábú állatok lakmároznak, és ronda kis békák ugranak váratlanul az ember lába elé, amitől ijedős szőkék sikoltozása suhan tova a széllel. :D Majd ahogy eltűnik a hegyek mögött a nap, a táj elszürkül, majd teljes sötétség borítja az erdőt. A hangok megváltoznak, a vidáman csicsergő madarak elhallgatnak, és apró döngicsélő szárnycsapások veszik át a helyüket. Ágak reccsenek az ösvény mentén, egyszer jobbról, később a távolban balról. A hegyről lefele tartva a lépéseim összhangban kerültek az adrenalintól lüktető szívverésemmel....:)


2015/06/15

SZÜLETÉSNAPI DEKORÁCIÓ

A 30. születésnapom dekorálása az utóbbi időben igencsak lefoglalt és kihívások elé állított, mivel amit csak lehetett saját kezűleg készítettem el. Nagyjából egy éve született meg a végleges döntés a színösszeállításról, így volt időm mindent szépen lassan elkészíteni. A legnehezebb feladat a popcorn tartó tasakok elkészítése volt, nagyjából 8 órát vett el az életemből a 12 példány sorozatgyártása. Türelemjáték volt. :) A legnagyobb örömömre a mini tortácskákra Csirkenőkhöz híven csirkés keksz került az állatfigurás háztartási keksz jóvoltából. :)

2014/09/19

BLOGSZÜLETÉSNAP NYEREMÉNYJÁTÉKKAL

Ma egy éve, hogy hivatalosan is bloggeres bloggerina lettem, igaz nem Csirkenők néven futott akkor a blogom, de a tartalom és az irányvonal ugyanaz maradt. A Csirkenők név egy bejegyzés írása közben született, amikor már Csirke, a macskám is a blog aktív szereplőjévé vált. Így az ő neve és az előző blognév (Nő a Nőkért) házasításából született meg a jelenlegi egyedi név. A blog egy év alatt nagyjából ott tart ahol szeretném, bár a népszerűsítése nem igazán az erősségem, mivel minden energiámat elveszi a heti 5 bejegyzés elkészítése. Sokat köszönhetek a blogos világnak, új embereket ismertem meg, apró pozitív visszajelzéseket gyűjtök be folyamatosan, de ami a legfontosabb, hogy megtanultam a saját főnökömnek lenni. Időnként nagy elvárásokat állítok magam elé, amik leküzdése után kiélvezem a büszkeség minden pillanatát. 


2014/06/30

SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉKAIM

Először is köszönöm szépen még egyszer mindenkinek a kedves születésnapi köszöntéseket és az ajándékokat. :) Idén is nagyon sok szép ajándékkal leptek meg a barátok, rokonok. Hivatalosan is lezárul a szülinapihónapom, ezért arra gondoltam megmutatom miket kaptam.:)


Az alábbi képen látható ajándék csomag nem teljes, mivel az egész mogyorós Milka csoki nem bírta túl sokáig ezt a hőséget. :P Emellett kaptam még két kockás mini törölközőt, ami a fénykép készítésekor épp a mosógépben pörgött. :) A fogkefék pedig valahol máshol lógtak.


A blogszempontjából igencsak hasznos porcelán Tapas tálaknak nagyon megörültem. Imádom a különböző alakú és méretű szép fehér tálakban tálalni a nyammogni valókat. Valószínű sűrűn fogjátok látni a blogon ezeket a tálakat.:)


Edusanyáéktól mennyei illatú fürdő szívecskéket kaptam. Mivel nincs szívem elhasználni, ezért az éjjeliszekrényem fiókját illatosítom vele. 


A Mojitós sört Csirke itta meg, :P teljesen kifeküdt tőle. :D Sörös doboz horpantósra itta magát. :D


Nóriéktól ezt az igencsak hasznos ékszertárolót kaptam egy statement fülbevaló kíséretében. Ha lenne Csirkének többféle díszes nyakörve, ő is kisajátítana néhány ékszertartó rekeszt. :)


A férjecském titokban rendelt nekem egy mobiltelefont, amit azóta is nagyon imádok, pedig én aztán nem vagyok nagy telefon rajongó. :) Valamennyivel nagyobb az elődjénél, de még pont akkora, hogy kényelmesen elfér a pici tenyeremben. A hivatalos születésem napján pedig ezzel a statement nyakékkel lepett meg. :) Álom férj.


Ti milyen születésnapi ajándéknak örülnétek a legjobban?



2014/06/11

SZÜLINAPI BEJEGYZÉS - EPRES TORTÁCSKÁK

Mivel ma van a születésnapom, arra gondoltam a Csirkenőkön is legyen egy kis ünnepi hangulat. Virtuálisan szeretnék minden kedves Olvasómnak adni egy mini epres tortácskát, és ezúton megköszönni a kedves kommenteket és emaileket, amiket mindig örömmel fogadok. :) Remélem egyszer sikerül személyesen is találkozni és beszélgetni egy jót!;) Az alábbi tortácskák elkészítése végtelenül egyszerű.


Egyszerű vizes piskótát kell sütni, ami 4 tojásból, 4 evőkanál vízből, 4 evőkanál cukorból, 4 evőkanál lisztből, 2 deka vajból, kevés citromléből és egy kávéskanál vanília aromából áll. A tojás sárgáját el kell választani a fehérjétől. A fehérjét kemény habbá kell verni, majd a többi összetevőből álló keverékbe kell óvatosan nagy keverő mozdulatokkal forgatni.


Amíg a piskótatészta sül, a krém készítése van soron. Én tejszínízű pudingot választottam, mivel ennek a lágy íze nem nyomja el az érett eper ízét. Nekünk sikerült kifogni a legjobb időpontot az epervásárlásra. A képen látható mennyire pirosak voltak. Már nem is emlékszem mikor ettem ennyire édes epret.


Amikor már nagyjából kihűlt a tészta, pohárral kiszaggattam néhány korongot belőle, majd megkentem a tejszínízű pudinggal és végül díszítettem eperszeletekkel. Ezután jött a legkeményebb része, a fotózás nyálcsorgatás nélkül. :P Éhes férjet és macskát magam mögött hagyva elkülönültem az erkélyen és lőttem a tortácskákról 89 képet. :)))


Ez a recept eléggé kis adag, és nem túl édes mivel nem vagyunk édesszájúak. A képeken szereplő tortácskák állaga a bejegyzés végére kissé megváltozott, összerágott és nyállal átitatottá vált. :D Szeretek mostanában úgy Nyamis bejegyzést írni, hogy közben nyammogom az alkotásomat.:)

Melyik a kedvenc gyümölcstortátok?


2014/06/10

SZÜLETÉSNAPI INTEGETŐ PÁLCA

A születésnap a legszebb ünnep számomra. :) Általában egy hónapig szoktam ünnepelni a sajátomat. Most viszont babazsúrra voltam hivatalos. Három éves kor alatti gyerkőcöknek, bevallom nem nagyon tudok mit vásárolni. Most se sikerült túl kreatív dolgot találnom, mert az igazi Marcsi féle ajándékokhoz legalább 6 évesnek kell lenni. Az integető pálca leginkább dekorációként használható, de természetesen leteszteltem és integetésre is alkalmas. :) Azt hiszem gyártok a saját szülinapomra is. :P


Időnként születésnapi dekorációkat nézegetek, feltöltöm az agyam kreatív szektorát. Másolatot nem szeretek készíteni semmiről, bármennyire is tetszik az a dolog. Többször próbáltam már lemásolni valamit, de a végén mindig megtoldottam egy-két Marcsis ötlettel.


Ehhez az ajándék kiegészítőhöz két féle papír, pálca, folyékony ragasztó, címkéző és nyomtató szükséges, noh meg maga a minta. Érezhető a minta komolyságán, hogy közeledik a saját születésnapom, mivel nem tudtam túl babásra venni a figurát. :D Oh, most fedeztem fel az integető pálca másik funkcióját: tökéletes legyezőnek is!:) Sorozatgyártásba kéne fognom!:D


Nem vennék rá mérget, hogy légycsapónak is jó hosszú távon, de szerintem ennyi funkció bővel elég.


A képeken is látszik, hogy nagyon egyszerű elkészíteni, ha valakinek kell a minta (akár más névvel is) csak írja meg és már küldöm is. ;) A végeredmény pedig ilyen lett:


Ajándékkal együtt egész kellemes párost alkotnak!:)


Ki az aki még velem együtt nyári lány?:)

2014/06/09

SZAMÓCÁS PEZSGÉS KOKTÉL

Ünnepi hét van a Csirkenőkön a születésnapom alkalmából, ezért kezdjük a hetet koktélozással!:P:) Aki ismer, az tudja, hogy évek óta szülihónapot tartok. Ez a legkedvesebb ünnepem, olyannyira, hogy még másokéra is képes vagyok dekorációt gyártani és különböző szórakoztató programokat szervezni. :)


Koktél készítés a legjobb nyári programok közé sorolható. Bevallom a bejegyzés írása közben is épp koktéllal kényeztetem a kis szülinapos lelkem. :P Beütött nálam múlthéten a kreatív kedd és megalkottam két koktélt. A Szamócás pezsgés névre hallgató volt az első, a második koktélom azért kreatívabb ízvilágú ;). Íme a végtelenül egyszerű recept hozzá:


Az érett, szottyadt eperszemeket átpréseltem egy szitán, hogy megszabaduljak az apró magvacskáitól. 


A pezsgő az egyetlen ital, amit lehűtve szeretek fogyasztani, így előző este beraktam a hűtőszekrénybe. 


A pezsgő- és eperhab reakcióba lépett egymással és igencsak lassan lehetett teletölteni a pezsgős flőte bendőjét. Régóta ki akartam próbálni a pezsgő+eper kombinációt, és csak hogy tovább fokozzam a nyáltermelődésemet, egészen a szülihónapomig vártam vele. :) Szerencsére megérte a várakozást. Finom. 


Emelem poharam minden kedves Bloggerina társamra!;):)

Szeretitek a pezsgő alapú koktélokat?

2014/01/10

30. SZÜLETÉSNAPOM

Lassan 2 éve írogatom a 30. születésnapom betöltése előtt teendő dolgok listáját, néhányat már sikerült teljesítenem róla. Ez a lista arra szolgál, hogy merjünk élni és cselekedni. Ne csak tinikorban legyünk vadak és bolondok.:) A 30-as szám picit megrémít, de jórészt örülök neki, hogy már ilyen közel van. Gondolatban már kezd kialakulni a születésnapi buli témája és dekorációja. 


A teljes listát egy Excel táblázatban őrzöm, amin külön kategóriában szerepel az extrém ételek kipróbálása (pl. békacomb, bika here pörkölt, stb), országok, ahova el szeretnék jutni, dilis dolgok, sporttal kapcsolatos dolgok, stb. Néhányat bemutatok Nektek is, hátha meghozza a kedvetek hasonló lista gyártására.


Amit nem sikerül 2015 nyaráig teljesítenem, az átkerül a 40. születésnap előtti teendők listájára. A bolondságok közül a lista alján szereplő kiszabadulós játékra most szombaton kerül sor Budapesten. Már nagyon várom a logikai feladatokat!:)
A Pádis-fennsík túrára idén júliusban megyek, mivel edzeni kell rá, félúton lehet egy kalandparkozást is megejtek. Tavaly nyáron rendkívül puhány voltam és kihagytam a lehetőséget. A hőlégballonozás régóta szívem vágya, de tavaly arról is lecsúsztam, mivel nem sikerült kiderítenem a felszállás pontos időpontját. 

Ti hogy képzelitek el a 30. születésnapotokat? Vagy, ha már túl vagytok rajta, milyen volt?