Múlt héten megérkeztek a nyakékeim, amiket eBay-en keresztül rendeltem, ez a példány egész pontosan 836 forintba került, pf...elképesztő! :) Szeretem a nagy méretű, elegáns tervezésű darabokat, amik az egyszerű felsőket ünnepivé teszik. Hétvégén remélhetőleg sikerül összehozni néhány outfit fotózást, amiben bemutatom majd az új nyakbavalóimat. Addig is hoztam Nektek mára egy kis csendélet fotóanyagot. Több helyen is láttam képet összehajtogatott pulóverekről, amik ízlésesen elrendezve voltak tálalva. Gondoltam én is kipróbálom gyakorlásképp. :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AJÁNDÉK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AJÁNDÉK. Összes bejegyzés megjelenítése
2014/12/09
2014/10/06
BLOGSZÜLETÉSNAPOS NYEREMÉNYJÁTÉK EREDMÉNYHIRDETÉS
Mint ahogy azt ígértem egy váratlan pillanatban fogom kisorsolni a nyereményt, ami nagyjából öt perccel ezelőtt történt meg. Köszönöm szépen, hogy ennyien részt vettetek a játékban. :) Remélem a továbbiakban is velem tartotok! Egy valaki számára kellemesen indul ez a hét, a Továbbra kattintva megtudhatjátok, hogy ki a szerencsés nyertes. :)
2014/10/01
CSOMAGOLÓPAPÍR DEKORÁLÁS
Az Instagramon követők már láthatták ezt a képet, ugyanis a múlt hétvégi nagy családi névnapozásra-születésnapozásra készültem ezekkel az ajándékokkal. A natúr csomagolópapír a gyengém. :) Jelenleg két nagy hengerrel is tartok itthon. Az egyszínű, minta nélküli csomagolópapírokban az a jó, hogy alkalomhoz illően lehet kidekorálni.
2014/09/23
NYOMTATHATÓ JÁTÉK KISLÁNYOKNAK
Emlékszem még kiskoromban anyukám megengedte, hogy játsszak a gyermekkori papírbabájával, valószínű akkor indult be nálam a papír iránti imádatom. :) Tavaly Halloween-kor például papírbabának öltöztem be. :D Noh, de kanyarodjunk vissza a nyomtatható főzőcske játékhoz. Gondoltam egy merészet és megalkottam a papír főzőcskét. Nyomtatón, fehér papírlapon, ragasztón és vékony kartonlapon kívül más nem is kell hozzá.
2014/09/19
BLOGSZÜLETÉSNAP NYEREMÉNYJÁTÉKKAL
Ma egy éve, hogy hivatalosan is bloggeres bloggerina lettem, igaz nem Csirkenők néven futott akkor a blogom, de a tartalom és az irányvonal ugyanaz maradt. A Csirkenők név egy bejegyzés írása közben született, amikor már Csirke, a macskám is a blog aktív szereplőjévé vált. Így az ő neve és az előző blognév (Nő a Nőkért) házasításából született meg a jelenlegi egyedi név. A blog egy év alatt nagyjából ott tart ahol szeretném, bár a népszerűsítése nem igazán az erősségem, mivel minden energiámat elveszi a heti 5 bejegyzés elkészítése. Sokat köszönhetek a blogos világnak, új embereket ismertem meg, apró pozitív visszajelzéseket gyűjtök be folyamatosan, de ami a legfontosabb, hogy megtanultam a saját főnökömnek lenni. Időnként nagy elvárásokat állítok magam elé, amik leküzdése után kiélvezem a büszkeség minden pillanatát.
2014/08/12
NYEREMÉNYJÁTÉK A CSIRKENŐKÖN!
Ma van egy éve, hogy örökbe fogadtuk Csirkét, ennek örömére egy kis nyereményjátékkal készültem. :) Mivel ez az első próbálkozásom kicsit izgulok a sikeressége miatt. Szeptemberben lesz a blog 1 éves, amit szintén nyereményjátékkal szeretnék megünnepelni. Így a mai kezdeményezésemet tekintsük főpróbának.
A játékban való részvételért like-olni kell a Csirkenők rajongói oldalát, ami még mindig Nő a Nőkért néven fut, mivel nincs mód a névváltoztatásra, és a Facebook ügyfélszolgálata nem reagál a névváltoztatási kérelmeimre. :) Áh, mindegy... + pont, ha követőm vagy és a MagyarBlogokon megdobsz egy szívecskével. Ezt jelezd a bejegyzés alatt egy kommentben. ;)
Két csomaggal készültem, természetesen mindkettőre szabad jelentkezni. Az első csomag tartalma egy narancsszínű virágos matrica + egy fehér rózsás matrica + egy körömreszelő.
A második nyeremény csak picit tér el az előzőtől, itt citromsárga virágos matrica van fehér százszorszép matricával és egy fokkal finomabb felületű körömreszelővel.
a Rafflecopter giveaway
A nyereményjátékra augusztus utolsó napjáig lehet jelentkezni. Sorsolás, ezt követően eredményhirdetés, majd postacím bekérés következik a nyertesektől.
Remélem lesz kedvetek játszani! :);)
2014/08/05
LIEBSTER AWARD DÍJAT KAPTAM
Margó, Reni, Karolina volt oly kedves és díjazta a blogomat, amit ezúton szeretnék megköszönni. Örülök, hogy időnként benéztek hozzám. :) ;) A három díj kérdéssorát és szabályait összegyurmázva igyekszem teljesíteni a feltételeket.
Lássuk a kérdéseket, először Margóét:
1. Mióta szerkeszted a blogodat, és milyen motivációból hoztad létre?
1. Melyik a kedvenc könyved?
Sok kedvencem van, talán a Da Vinci kód.
2. Melyik volt életed legfélelmetesebb filmje?
Azt hiszem A kör címűnél döntöttem úgy, hogy soha többet nem nézek idegtépő filmeket.
3. Melyik a kedvenc ünneped és miért?
A születésnapom és a karácsony első napja, mert ezekre mindig rengeteg kreatív ötlettel állhatok elő.
4. Milyen nyelven szeretnél megtanulni?
Francia.
5. Kedvenc egytálételed?
Mostanában inkább kedvenc táljaim vannak, mint egy tálételeim. :D
6. Kedvenc italod?
Csapvíz, de csak az itthoni.
7. Mi lenne számodra az álomállás?
Offline vagy online médiában dolgozni, mint grafikus, cikkíró, és kreatív csapat vezetője. Jól el lennék a Cosmopolitan-nál, azt hiszem. :P
8. Hogy hívják a legöregebb plüssállatodat?
Nem adtam nekik nevet, de egy nyúl volt, gyanítom nyusziként emlegettem.:)
9. Melyik a kedvenc illatod (lehet bármi, gyertya, parfüm, eső utáni fű, akármi)?
A legtökéletesebb illat szerintem a fahéjas, frissen vágott, vanília illatú eső áztatta fű lenne. :D
10. Milyen színű ékszereket viselsz most?
Csak a férjemtől kapott gyűrűim vannak rajtam, és más semmi. :P:D
Végül Karolina kérdései:
1. Milyen a kapcsolatod a szelektív hulladékgyűjtéssel?
Egyelőre nem vagyok túl környezetbarát.
Emma.
Repülést.
Az emberek gondolatait jobb nem tudni. :) Viszont Csirke gondolataira naaagyon kíváncsi lennék. :D
5. Melyik a kedvenc színed?
Még mindig a szürke.
A Runway főszerkesztője szeretnék lenni. Ennyiii! :D
Nem szeretem a körömlakkokat, így ezt passzolom. Bocsi. :)
Magazint hoznék létre a Csirkenőkből, a többi pénzt pedig befektetném különböző cégekbe. A nyereségből jótékonykodnék, és pszicho-dokihoz járnék rendszeresen, hogy ne szálljon el az agyam a sok pénztől. Ennyi. :)
1. Tele tankolt hajót
2. Egy kapitányt, aki tudja a hazafelé vezető utat
3. Egy csapat hajószereléshez értő rum mentes legénységet.
10. Melyik országokba szeretnél eljutni?
Írországba, Amerikába, Olaszországba és még néhányszor Franciaországba.
A többi feladatot szépen csendben el sunnyogom, sálálá...:) Az apró betűs részt úgysem olvassa senki. :P
2014/06/30
SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉKAIM
Először is köszönöm szépen még egyszer mindenkinek a kedves születésnapi köszöntéseket és az ajándékokat. :) Idén is nagyon sok szép ajándékkal leptek meg a barátok, rokonok. Hivatalosan is lezárul a szülinapihónapom, ezért arra gondoltam megmutatom miket kaptam.:)
Az alábbi képen látható ajándék csomag nem teljes, mivel az egész mogyorós Milka csoki nem bírta túl sokáig ezt a hőséget. :P Emellett kaptam még két kockás mini törölközőt, ami a fénykép készítésekor épp a mosógépben pörgött. :) A fogkefék pedig valahol máshol lógtak.
A blogszempontjából igencsak hasznos porcelán Tapas tálaknak nagyon megörültem. Imádom a különböző alakú és méretű szép fehér tálakban tálalni a nyammogni valókat. Valószínű sűrűn fogjátok látni a blogon ezeket a tálakat.:)
Edusanyáéktól mennyei illatú fürdő szívecskéket kaptam. Mivel nincs szívem elhasználni, ezért az éjjeliszekrényem fiókját illatosítom vele.
A Mojitós sört Csirke itta meg, :P teljesen kifeküdt tőle. :D Sörös doboz horpantósra itta magát. :D
Nóriéktól ezt az igencsak hasznos ékszertárolót kaptam egy statement fülbevaló kíséretében. Ha lenne Csirkének többféle díszes nyakörve, ő is kisajátítana néhány ékszertartó rekeszt. :)
A férjecském titokban rendelt nekem egy mobiltelefont, amit azóta is nagyon imádok, pedig én aztán nem vagyok nagy telefon rajongó. :) Valamennyivel nagyobb az elődjénél, de még pont akkora, hogy kényelmesen elfér a pici tenyeremben. A hivatalos születésem napján pedig ezzel a statement nyakékkel lepett meg. :) Álom férj.
Ti milyen születésnapi ajándéknak örülnétek a legjobban?
2014/05/01
AJÁNDÉK KIEGÉSZÍTŐ KIFESTŐ GYEREKEKNEK - INGYEN -
Ezt a rajzot karácsonyi ajándék kiegészítőnek készítettem a pótfiam számára. :) Mikor lecsendesedett a ház Barnussal elkezdtük kiszínezni a kifestőt. Ami egész pontosan úgy zajlott, hogy B. utasítást adott mit milyen színűre fessek ki, amíg ő a megrajzolt úton körözött az egyik kis autójával. :) Így saját kezűleg is letesztelhettem a munkám. :D Időnként azért ő is besegített.
Az alábbi verzió is letölthető, de ennél némi beállítás szükséges nyomtatás előtt.
Én egy nagyméretű kifestőt készítettem, ami négy A4-es lapból állt. A darabjait összeragasztottam a széleinél, majd egy méretben hozzá illő kemény lapot ragasztottam a kifestő hátuljára, ami egy kicsit strapabíróbbá tette. A kifestőkben az a jó, hogy ha már az összes vonalon belüli és kívüli részt kifestette a gyerkőc, csak fogjuk és kidobjuk a (szelektív) kukába.
A nyomtatható kifestő részleteit az alábbi képek letöltésével szerezhetitek meg:
Remélem hasznát veszitek majd, ha hirtelen ajándékötletre lesz szükségetek!
Jó szórakozást kívánok hozzá!:)
2014/04/11
MUFFIN AJÁNDÉK TASAK
Nagyon szeretem a boltban árult papírtasakokat, szatyrokat, de indokolatlanul sok pénzt kérnek értük. Egy ideje elkezdtem gyártani saját kezűleg (BURBERRY AJÁNDÉK SZATYOR DIY), vagy épp újrahasznosítottam némelyiket (PAPÍRSZATYORBÓL ARANYPIKKELY). Most viszont sablon alapján készítettem egy ajándék tasakot.
A tartósabb hatás érdekében közepes keménységű kartonpapírt érdemes használni hozzá. Ez a legkönnyebb módja a gyors ajándék csomagolásnak, ha lusták vagyunk elszaladni a boltba, viszont van néhány hozzávalónk az elkészítéséhez.
A díszítését most igyekeztem nem túlbonyolítani. Enyvezetlen színes papírlapot használtam hozzá, amit hullámos ollóval tettem egyedibbé.
Folyékony ragasztót nem mertem alkalmazni, nehogy átüssön és aztán nyomot hagyjon.
Fekete filctollal megrajzoltam a krém vonalait, majd összehajtogattam a sablont, végül folyékony ragasztóval egymáshoz rögzítettem a fehér lapból álló füleket.
Ebben kényelmesen elfér egy kisbabának való előke, zokni vagy sapka, de a legjobb barátnőnket is meglephetjük vele, ha tele pakoljuk sminktermékekkel. :) A sablonját pedig itt láthatjátok:
Milyen ajándékcsomagolási módszert szoktatok alkalmazni?
2014/04/04
CICÁS VÁLLFA
Babalátogatóba igyekvőknek szól főként ez a bejegyzés, de természetesen más is szabadon használhatja ezt az ötletet. A barátnőmhöz készülök újszülöttet köszönteni, már legalább egy hónapja szervezzük a találkát, ha így haladunk nagylány lesz mire összehozzuk. :) Mivel imádok ajándékokat kreatív dolgokkal felturbózni, ezt a lehetőséget sem hagyhattam ki. Már csak arra kellett ügyelnem, nehogy idő előtt posztoljam a végeredményt.
Az öltet nem tőlem származik, viszont a kivitelezés teljesen Marcsis. Rajzoltam az Illusztrátor programban egy bájos cicát, aminek elkészítettem a nyomtatható változatát színesben és fekete-fehérben is.
Ezután kinyomtattam körvonalas változatát, majd hozzáláttam az elkészítéséhez.
Szerencsére voltak színben hozzá illő eszközeim, így nem volt nehéz hasonlót alkotni. A füleket, orrocskát, és a gallér pöttyöket kivágtam színes lapból. Közben egy több méretű lyukasztóról álmodoztam, amivel ripsz-ropsz készen is lennék a körökkel. :)
Amit kellett azt kiszíneztem rózsaszínűre illetve feketére a szem esetében. Direkt hagytam színezhetőre a szemet, ha netán valaki zöld vagy sárga szemeket akarna festeni a cicunak.
Az elkészült cicát körbevágtam, majd a hátuljára rögzítettem egy ugyanolyan formájú kartonlapot, hogy elbírja a kis ruha súlyát. Végül elkészítettem a farkát, ami akasztónak szolgál, és ezt is hozzá ragasztottam a cicc fejéhez.
A gyakorlatban pedig így néz ki.:) A barátnőm muffin rajongó, így nagyon megörültem amikor megláttam ezt a kis rucit. Az előkét pedig Szerbiából hoztuk, ezzel pedig az apukának szerettünk volna némi mosolyt csalni az arcára. Nem tudom szokás-e vinni babalátogatóba gyerekpezsgőt, de én nem tudtam ott hagyni a boltban a tündi-bündi rózsaszínű háttéren lévő Disney hercegnős pezsgőt. :)
Ti milyen ajándékokat szoktatok vinni babalátogatóba?
2014/03/20
ARWEN NYAKLÁNC A GYŰRŰK URÁBÓL
Egy hete felkeresett a Bájkeverő webáruház csapata, hogy figyelemmel kísérik a blogomat és egy ajándékot szeretnének küldeni nekem. Természetesen nagyon megörültem a felkeresésnek és izgatottan vártam a kis csomag érkezését. Nem is kellett sokat várnom a meglepetésre. A boríték belsejében a Gyűrűk Ura című filmből a jól ismert Arwen nyaklánc volt, amit ezúton is szeretnék megköszönni.
Nyakláncok terén nagyon válogatós vagyok, akármit nem akasztok a nyakamba. Szerencsére a Bájkeverő csapata egy igazán bájos nyakbavalóval lepett meg. :P:)
A nyaklánc közepén levő kövek egyből elvarázsoltak, ugyanis a köves bizsuk nagy rajongója vagyok. A medált tartó lánc önmagában is szép a sodortsága miatt. Külön öröm volt számomra, hogy rövid lánc jár hozzá.
A medál hátulja is jópofa, én két kobrát látok bele. :D
A honlapon ezen kívül még sok más portéka is található, például karkötők, ruhák, fülbevalók emellett a férfiaknak és a gyerekeknek is található ajándék. Találtam néhány Marcsis dolgot is:
Egyszerűen gyönyörű ez a nyakék, mostanában vonzza a szemem a látványos nagy méretű ékszer. A csipkemintás fekete clutch-ra pedig azt mondanám, hogy elegánsan romantikus darab. :)
A végére hagytam a csajos cukiságokat. A bal oldali Iphone tok grafikája nagyon megfogott, gondolkoztam már azon, hogy én is elkezdek ilyen irányba haladni a rajzolással. A jobb oldalon levő cicás óra szerintem minden macskatartónak kötelező viselet kellene, hogy legyen. :)
Nézzetek be a Bájkeverő webáruház oldalára, hátha találtok magatoknak valamit!;)
2013/12/26
INTERAKTÍV AJÁNDÉKOK KARÁCSONYRA
Elmúlt a nagy ajándékozás, így publikussá válhat az idei ajándékok csomagolásának másik fele. A férjecskémmel közösen pörögtünk rá az interaktív ajándékok elkészítésére. Viszonylag hamar túlestünk az ajándékok beszerzésén, így több idő jutott a készülődésre. A családtagok jó része kreatív, ezért igazi kihívást jelentenek az ünnepek, amit nagyon élvezünk ennek köszönhetően. :) Két ajándék híján itt a nagy csapat:
A papírszatyrokat saját kezűleg készítettem, hogy mindenki egyforma külső csomagolásban részesüljön. Kellemesen megszenvedtem velük. :D Készítettem magamnak is két darabot, csak annak a vázát egy-egy doboz képezi, így sokkal masszívabb. A kreatívkodáshoz szükséges kellékeimet ezekben tárolom most.
Az első két ajándékdoboz tetejére kerülő interaktív feladat nem éppen kis gyerekeknek készült :):P. A Legos feladványt összerakási segédlet nélkül kellett megpróbálni. (A doboz alján egyébként egy borítékban ott van segítségként a biztonság kedvéért.)A jócskán lányos feladvány egy igazán nőies nő, kislány énjét tette próbára. A feladat: Írd le a nevem.
A felső doboz kibontása előtt meg kellett fejteni a keresztrejtvényt, mely igazi karácsonyi finomságok neveit rejtette magában. Az alatta levő képen pedig 10 eltérő dolgot kellett megkeresni. Először 10-et talátam, aztán 9-et, harmadjára már nem akartam megszámolni, elég volt ennyi matek :D.
A felső doboz, melyen az áll, hogy Dekorálj ki, egy kicsi szöszi lánynak készült, a család legfiatalabb tagjának :). Hamar tesztelni kezdtük a kreativitását. :D Alatta pedig egy szorzótáblás ceruzával kitölthető Sudoku tábla.
A papírzacskónál felhasznált anyagok: fehér csomagolópapír, vajszínű szatén szalag, csomagolópapírok belsejében található világosbarna papír a monogramokhoz, sötétbarna karton.
Kiszúrta valaki a csíkos manó sapkát?:))
2013/12/23
KARÁCSONYI AJÁNDÉK CSOMAGOLÁSI TIPPEK
Minden évben igyekszem valami érdekes és vicces dologgal meglepni a férjecskémet. Ebben a bejegyzésben az ő ajándékait sorakoztattam fel, persze nem árulhatom el mi van bennük, mert időnként ő is olvassa a blogomat. :)
Mivel a lakás bearanyozódott szépen lassan, ezért az ajándékok csomagolásának is harmonizálnia kell, hogy teljes legyen az összkép, a harmónika és miegymás. :) Az arany csomagolópapír ára 310 ft volt, mérete 200x70 cm. Első ötletem az volt, hogy az arany domináljon jobban, majd némi fehér papírszalaggal és a Tescoban vásárolt arany hópihével (ára: 270 ft) díszítettem.
A kötözött szarvas sonka utólag jutott eszembe díszítő elemnek, még nem biztos, hogy rajta hagyom. A lenti képen látható az egyszerűbb változat Bambi nélkül. Idén először láttam hófehér csomagolópapírt, nincs már meg az ára, de elég borsos volt. Sajnos csalódnom kellett benne, ugyanis igencsak átlátszó.
Az utolsó ajándék natúr csomagolópapírral lett bevonva, amit 390 ft-ért vettem 5m x 1m, ez igencsak jó vétel volt. Nagyon szeretem a natúr dolgokat is. Ennél az ajándéknál is felhasználtam az arany csomagolópapírt, plusz készítettem hozzá egy Boldog Karácsony! feliratot is, amit Illusztrátor program segítségével szerkesztettem. A barna karton csíkkal próbáltam egy csöppet férfiasabbá tenni, hogy elvegye a csillagok csillogásának élét.
A hullámvágó ollómnak igencsak nagy hasznát vettem mostanában. Bámulatos, mennyire fel tud dobni dolgokat!:)
Izgulok a holnapi ajándék átadás miatt! :) Remélem tetszeni fog neki ez a néhány apróság!
Ti hogy álltok az ajándék csomagolással?
Kellemes ünnepeket Mindenkinek!:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



















































