A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KÖRÖMLAKK. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KÖRÖMLAKK. Összes bejegyzés megjelenítése

2014/12/08

PINGVIN ELEGANCIA

Nemrégiben Nóri kézmodellt állt nekem, és egy aranyos pingvines manikűrrel készült a fotózásra. A többi képet és a körömdíszítés részleteit a blogján láthatjátok majd hamarosan. A fényképezés mellett a díszlet készítés örömeit is magaménak tudhatom. A kis pingvin lányt, műanyag virág és pillangó díszből, fekete és sárga kartonpapírból, továbbá sima fehér lapból kivágott elemekből, és azoknak megfelelő helyre történő ragasztásával alakítottam ki. :D A kék pöttyös háttér pedig fehér A4-es lapok és kék tempera házasításából születettek. :)

2014/12/02

NUDE NAILS

Mára egy körömlakkos bejegyzést hoztam, amit a Soft Lights fotózáson viseltem. Nagyon tetszik az a szín. Mivel már igencsak érik bennem a műkörmök utáni vágy, lehetséges, hogy idén ez lesz az utolsó lakkos posztom. Rá kellett jönnöm, hogy a zselés körmök képesek csak elviselni a hétköznapi terrort, amit alkalmazok a karmaimra. :) Azért persze havonta egyszer lesz műkörmös bejegyzés. Karácsonyra szeretnék végre hópelyhes matricákat szerezni, csak egyelőre nem találtam még az üzletekben, az ebay-es rendelésről pedig már lecsúsztam.

2014/11/14

PINK-PIROS PILLANAT

A mosogató alatt levő szekrényben bukkantam rá erre az ősrégi körömlakkra, azt hiszem még a kőkorszakból marad rám. :) Eredeti tervem szerint egy sötétbordó háttér előtt szerettem volna lefényképezni a frissen lakkozott körmeimet, de ugyebár van egy macskám, aki a hátteremnek beállított pulcsimat kényelmes fekvőhellyé alakította. :) Be kellett látnom, hogy a szürke-fekete szebben kiemeli a pirosas árnyalatokat, ráadásul a szőrszálak közé furakodott ujjaim lefényképezése igazi művészi kihívást jelentett. Szóval részemről ez a bejegyzés inkább a fényképezés gyakorlásáról szólt, mint a körömlakkról. Remélem ettől függetlenül tetszeni fog Nektek a mai poszt! :) Hoztam mára is EGY JÓ ZENÉT, hallgassátok. :)


2014/11/07

TESZT: 3 ÓRÁS KÖRÖMLAKK

Műköröm pihentető időszakomban előkerült az egyetlen körömlakkom (She Stylezone 281-es), ami a szegedi bloggerina-vloggerina találkozón került hozzám, gondoltam letesztelem, ha már pucérak a körmeim. :) Már kijöttem a körömfestő gyakorlatból, remélem elnézitek nekem a kis hibákat! :) Sajnos a szokásos fedési problémák álltak elő ennél a terméknél is, apró szemcse szerű buborékok keletkeztek száradás közben, és három óra elteltével se száradt meg a körmömön, így akármihez hozzáértem nyomot hagyott a felszínén, és ez utóbbi probléma miatt nem szeretem a körömlakkozást. :) Nem véletlenül váltottam még anno műkörmökre. Noh, de se baj, legalább készíthettem róla néhány hangulatos fényképet Nektek. ;) :)

2014/11/05

PUCÉR KÖRMÖK

Ideje volt már a műkörmöktől megszabadulni és kis időre megszellőztetni a körmeimet. Ilyenkor a jó alapos csiszolás után, igencsak megviselten néznek ki szegénykéim (lásd lenti kép). A karcolt felső réteget egyszerű körömpolírozással szoktam eltüntetni, aminek végeredménye a barázdamentes, szép csillogó felület. Mivel jelenleg az egész lakásban csak egyetlen körömlakk található, remélhetőleg könnyedén ki fogom bírni, hogy ne juttassak idegen anyagot a körömfelületemre néhány napig. :)


2014/06/24

LAKkaland TÁRSASJÁTÉK ÉLES BEVETÉSEN

Jutka a Lakkalandok blog írója nemrég elküldte nekem a LAKkaland Társasjáték közben készített fényképeiket. A játékhoz szebbnél szebb körömlakkokat készítettek ki az asztalra. Nézzétek meg hogyan lakkozták át magukat a társasjáték által felállított feladatokon!:)


(Vajon mi lehet abban a kék tálban?!:P:))


A csillámporos maci nagyon aranyos, jelen esetben szó szerint is. :)


Nos, igen egyik kéz piros, a másik tarka-barka lesz a játék végére. Aki pedig belefut egy büntető lapba, annak a lábkörmei sem ússzák meg csupaszon. :)))


A koponya mintás köröm sablonon nagyon jót mosolyogtam, amikor megláttam. :D Csirke szokott ilyen fejet vágni, amikor valami új kajával próbálkozok nála. :))


A pókháló minta a legnehezebb, szerintem. Körömmániás legyen a körmén, aki azt szép szabályosra meg tudja rajzolni kézremegés nélkül.:) A gyűrűsujjon levő masni igazán tündéri lett a gyöngy díszítéssel.


Lábnyom, csók, szivárvány és eper is szerepel a minta kártyák között.


Aki szeretné megkaparintani magának a LAkkaland Társasjátékot, az írjon bátran, de akár félősen is (nem harapok, mondjuk Csirke igen...:P) a csirkenok@gmail.com-ra és már küldöm is a játék elemeit. Akik pedig már elkérték, küldjenek hasonló képeket a játék használatáról, amiket bejegyzés formájában publikálok itt a Csirkenőkön.;)

Nektek melyik minta illetve körömlakk tetszik a képekről?

2014/04/24

LAKkaland Társasjáték Körömlakk mániásoknak 2. rész - NYOMTASD KI ÉS JÁTSSZ VELE!

Elkészült az oly sokak által várt LAKkaland Társasjáték. :) Ha még nincs hétvégi programod a barátnőiddel, íme egy igazán csajos társasjáték. Nincs más dolgod, mint elküldeni nekem az emailcímed, amire válaszként csatolva küldöm a játék nyomtatni való tartozékait (játékszabály, kártyák, körömsablonlap, stb). Az emailcímedet kommentben a bejegyzés alá vagy a noanokert@gmail.com emalcímre elküldve juttathatod el hozzám. Miután megkaptad tőlem a játék elemeit, (ha van rá módod) nyomtasd ki színesben, ragaszd egymáshoz a pálya lapjait, majd vágd ki a Feladat és Minta kártyák mindegyikét. Ezután a játékszabály segítségével már kezdhetitek is a játékot.:) 

Ízelítőnek mutatom a társasjáték pályájának végleges formáját:


A LAKkaland Társasjáték bárki számára ingyen elérhető, nem kérem, hogy osszátok meg vagy like-oljátok a dolgaimat  (persze nem is tiltom meg :P:)), mindössze egy dolgot kérek cserébe, hogy készítsetek fényképeket a társasjáték használata közben (pl. a befestett körömsablonlapjaitokról, vagy a körmeitekre festett mintákról, stb.), majd ezeket a képeket küldjétek el a noanokert@gmail.com-ra.
Nagyon hálás lennék érte!:)
Hálám jeléül a fényképeket beküldők közül Vektor Bloggerinát sorsolok ki. ;)

Várom az emailcímeteket és a fényképes beszámolókat! :)
Jó szórakozást kívánok minden kedves körömlakk mániásnak!;)
Puszi, 
Marcsi

2014/01/07

KÖRMÖS KEDD - PINGVIN



Mozgó szemekkel még aranyosabbá lehet tenni a kis pingvint.

2013/12/17

KÖRMÖS KEDD

Egyszerű ám nagyszerű ötlet karácsonyi mintát ragasztott határokon belül festeni a körömre. Szerintem fekete körömlakkon arany csillámporos körömlakkal még jobb lenne.


Ti hogyan díszítitek majd a körmötöket karácsonykor?


2013/12/10

KÖRMÖS KEDD

Imádni való cupcake körömlakkdíszítést mutatok ma be Nektek. :)


2013/12/03

KÖRMÖS KEDD


A hosszú hideg téli estéket szívet melengető körömlakk mintákkal lehet feldobni, igaz Valentin napkor jobban megállná a helyét ez a poszt, de nem volt kedvem addig várni vele.


2013/11/26

KÖRMÖS KEDD

Egy aranyos, viszonylag könnyen elkészíthető köröm díszítő tippet mutatok ma be Nektek:


 Babarózsaszínnel is nagyon helyes tud lenn ez a minta. Nekem tetszik. :)