A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FORRALT BOR. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FORRALT BOR. Összes bejegyzés megjelenítése

2014/09/30

CITROMOS ILLATOSÍTÓ DIY

Múlthéten láttam egy hasonló házi készítésű illatosítót narancsból, aminek gondoltam elkészítem a citromos változatát. Szeretem amikor a lakásban valami illatozik, főleg amióta macskát tartunk. :) Kiválasztottam a legszottyadtabb citromot, amit találtam itthon, majd felszeleteltem, ezután egy kisméretű edénybe tettem nagyjából három deci vízzel felöntve.

2013/12/02

KARÁCSONYI SZÍVÓSZÁL

Nagy hópehely rendezgetés közben arra lettem figyelmes, hogy az egyik hópihének letört egy ága, ami  letörve szarvasagancsra emlékeztetett, gyakorlatilag így született meg az ötlet. 



Néhány hete egy százforintos boltban jártam, ahol vastag fekete szívószálra bukkantam. Örültem, hogy végre lecserélhetem a gagyi hajlítható nyakú szívószálaimat. Hatalmas kiszerelésben árulták, így egy jó ideig nem kell újabb adagot vennem.


Úgy tervezem gyártok még néhány bébi szarvast és bővítem a karácsonyi lakásdekorációt velük, jó lesz majd a forrócsokit a szervezetembe juttatni ezen a cukisított műanyag csövön keresztül. :)


Először egy fehér lapon alkottam meg a mintát, miután kialakítottam a tökéletes formát, kivágtam és a sablont ráhelyeztem a barna vastag lapra, körberajzoltam, kivágtam. Ráragasztottam a szarvakat, szemét és a fülét, majd a cserépmintát vágó ollómmal egy bordó lapból bogyó mintát vágtam ki és a nyakához ragasztottam. 


A szívószálhoz egy kb 5 centis papírfecnivel rögzítettem, ami átöleli a szívószálat és a két vége pedig a szarvas testéhez tapad.


2013/11/28

ILLATOS ADVENTI KOSZORÚ

Kissé megfeledkeztem az adventi koszorúról, ezért tegnap gyorsan összehoztam ezt, és kicseréltem a mára szánt farmernadrágos bejegyzést koszorúsra. Tavalyi koszorúm még ennél is tarkább volt, közepes méretű aranyozott gyertyákkal és piros gömbökkel tettem látványossá. Csirke miatt idén nem merek fenyőágakat használni, mert még lecsipegetné róla. :) Így maradt a nememlékszemholvettem szalag.


Ősrégi koszorúm pucéran így fest, tökéletes a mérete és a vastagsága is, de nem szívesen mutogatom a csúnyáját. :D Ezért idén először szalaggal vontam be, jóval egyszerűbb megoldás, belátom, de nekem hiányzik a fenyő illata és szép kopott zöld színe.


Miután a szalag mindkét végét rögzítettem rajzszöggel, a szalagsávok között képeztem kis rést a gyertya tartóknak, amik alá fodros szélű gyertyapapírt helyeztem díszítésként. A gyertyákat sosem gyújtom meg, zavar a közöttük kialakult méretkülönbség :).


Nemrég vettem az Intersparban kókusz illatú mécseseket, amik jól passzolnak a fahéjrudak illatfelhőjéhez. 


A koszorú egyik részét körbetekertem fehér színű szatén szalaggal, amire díszítésnek tortapapír csipkemintás széleket rögzítettem, ezután 3 db fahéjrudat kötöztem rá, majd két darab mini fenyőtobozt és végül mini almaszeletekkel takartam el a nemkívánatos részeket. Mivel a fahéjkötegen lévő szalagmasni nem nézett ki jól, rábiggyesztettem a masnis hajcsatomat.


Mivel könnyen szétszedhetőre csináltam, nagy a kísértés, hogy készítek egy másik változatot is. :)

Szoktatok adventi koszorút készíteni?

2013/11/05

MARCSIS DIY - ÖLTÖZTESD FEL A FORRALT BOROS POHARAD

Jön a hideg, és vele együtt érkezik sok jó dolog, mint például a jégkorcsolyázás előtti lélekmelengető forralt bor. Én az a fajta jégkirálynő vagyok, akinek kell egy pohárka bor mielőtt jégre lép. Ilyenkor általában a jégpálya melletti büfénél forrázom le a kezem a vékony műanyagpohár tartása közben. A lötyögtetés ellen ugyan nem véd a pohártyű, de kellemesebb kézben tartani a gőzölgő lötyit.
Úgy egy hónapja vásároltam a kínaiban ezt dupla kesztyűt, ami eddig nagyon jól bevált. Az ujjatlan kesztyűről valószínű 2-3 mosás után lepotyognak a strasszok, de sebaj, bármikor pótolhatók, és nem feltétlenül kell ugyanilyen alakzatban felrakni rá az újakat. Új szenvedélyemmé vált a kesztyűn gyűrű viselés. Persze nem praktikus, és macerás a fel-le vétel, amíg nincs a kesztyűhöz varrva pár öltéssel, de nem zavar, tetszik, hogy elegánssá teszi a legegyszerűbb fazonút is.
Arra gondoltam, hogy ha már úgy is dupla kesztyűt fogok hordani a fagyos időjárás beköszöntével, az időnkénti forralt borozásnál alkalmazni fogom ezt a kis trükköt, hogy megvédjem az ujjbegyeim, és így az italom is tovább marad majd kellemes meleg.
A pohárra egyébként úgy is könnyedén rá lehet húzni a kesztyűt, ha az ital már benne van. Most még csak teával teszteltem, de hamarosan már finom enyhén alkoholos szőlőlével fogom.