2014/09/17

MÁKVIRÁGOS MŰKÖRÖM

A mai műkörmös bejegyzésben a mák a főszereplő, mint díszítő elem. Egy égből pottyant gondolat folytán őrölt mákot szórtam a zselére. :) Négy körmömet vontam be vele, négy különböző módon. Kissé már meguntam a szimmetriát. 
A fotózásnál ismét jelen volt Csirke, kissé átrendezte a szétszórt mákszemeket, kotlott rajtuk pár percig, majd mákos hassal végigvonult a lakáson, macskás eleganciával, alaposan ügyelve arra, hogy mindenhova kerüljön pár szem. :)))



A bal kezemen intenzívebben mákoltam. 


A jobb kezemnél viszont kipróbáltam a lazán elhintett változatot is. Ez utóbbi nekem jobban tetszik, könnyebb is volt vele dolgozni fedéskor.


A fényképek szerkesztésekor vettem észre, hogy az őrölt mákszemek leginkább ledarált hangyákra emlékeztetnek a körmeimen. :) :S Így már kevésbé tetszik. :) Egy időre hanyagolom a mákos recepteket. :D


Mi volt eddig a legextrémebb, amit a körmötökön viseltetek?

7 megjegyzés:

  1. nekem a Raffaello, amit egy körmös bejegyzéshez szántam :D sokaknak túl extrém volt, de egyszer élünk, én örülök hogy kipróbáltam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Raffaellós manid tetszett. :) Szeretem a kreatív ötleteket. :))

      Törlés
  2. Fémforgácsot építettem már be. (Tüll, szárított virág már nem is extrém :) )A mák is volt eszemben anno, de sose csináltam. Úgyhogy most jó látni nálad, nagyon ötletes és szép, nem hangyás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fémforgács..wow, ez nagyon tetszik. :D Ha készítettél róla bejegyzést, nyugodtan linkeld ide! :) Kíváncsi vagyok rá.

      Törlés
  3. Elképesztően kreatív vagy, sosem jutott volna eszembe ez a megoldás! :) Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Dóri. ;) A mákos körmeimhez már csak egy kis máktorta hiányzik. :)) :P

      Törlés
  4. Nekem a bal kezed középső ujja tetszik a legjobban. Ja, és szinte hihetetlen, milyen nyugalommal veszed Csirke csínytevéseit. :D Bár van egy olyan érzésem, hogy egy ilyen kis rendbontóra én se tudnék haragudni. ^^
    Kérdésedre a válasz pedig: szegfűszeg.
    Itt: http://lakkalandok.blogspot.hu/2013/12/lakkozz-fotozz-posztolj-1-advent.html

    VálaszTörlés