2014/07/18

A FÉLELEMKELTŐ GALBINA-KŐKÖZ

Életem legizgalmasabb, legcsodálatosabb és legfélelmetesebb óráit éltem át a Galbina-kőköznél. Nem számítottam ennyire nehéz terepre, és arra sem, hogy a több hónapos felkészülés nem volt elég, többet kellett volna edzenem karra, és minimum tíz centit nőnöm kellett volna, hogy problémamentesen átjuthassak egyes szakaszokon. A természet nyújtotta kihívásokat legyőzve új emberré váltam, megtanultam a félelmet legyőzni és a túlélésre koncentrálni, emellett értékelni a csapat minden tagját, hiszen sosem tudhatod ki nyújtja majd feléd a kezét mentőövként. A csúszós szikláknál igencsak észnél kellett lenni. 


Napokig nem bírtam megnézni a lenti képet, ugyanis itt éreztem először azt az adrenalinnal párosult félelmet, ami számomra eddig ismeretlen fogalom volt. A Galbina kitörésnél kezdtük meg a kőkemény sziklamászós túránkat. Néhány pillanatra felvillant bennem egy 157 centis felkiáltójel, ami a megállásra intett, de nem akartam gyáva lenni és a legizgalmasabb ismeretlen szakaszt kihagyni, így megmarkoltam a láncot és lányosan szerencsétlenkedve felhúztam magam az első kiálló sziklára.



A sziklamászás egy bizalmi játék, bíznod kell a testedben és bíznod kell a körülötted levő emberekben. Nem szégyen segítséget kérni, amikor már remeg a karod, vagy megkörnyékez a pánik. Mivel pszichikailag viszonylag erősnek tartom magam, nem engedem meg az agyamnak, hogy leblokkoló pánikkal megállítson. Megkörnyékezhet a félelem, de nem győzhet le. Gyakorlatilag ez a mondat segített át a lelkileg nehéz szakaszokon. A bal oldali képen látható terep a kellemesebbik része volt, a jobb oldali viszont az emberpróbálóbb, hiszen az ösvény egyszer csak eltűnik a semmibe, és egy függőleges sziklafalon kell letornáznod magad.


Ennél a szakasznál már bántam, hogy nem edzettem kalandparkokban. :) Szerencsére nem vagyok tériszonyos, csak rövid lábú. Lefelé mászni nagyon rossz, mivel nem látod jól, hogy hova is rakd a lábad. A férjecském koordinálása nélkül sokkal nehezebb lett volna, de volt olyan szakasz, ahol már kifeszülve lógtam a sziklafalon, de még így is hiányzott tíz centi, hogy elérjem a legközelebbi sziklacsücsköt ahova állhatok. 


Az izgalmas szakaszt túlélve, néhány percig nem érdekelt a táj, a barlangban eltűnő vízesés és valahogy a kullancsok se jutottak az eszembe. :D Örültem, hogy túléltem, föld van a talpam alatt és megyünk tovább, új tereppel kell megküzdenem, magam mögött hagyva az előzőt. A csapat ketté oszlott, egyesek barlangon át jutottak az Eminenciás vízeséshez, mások pedig a normál ösvényen. A bal oldali képen látható az a pillanat, amikor meglátom a következő szakaszt, középső képen megfigyelhető az amit nézek, és jobbra pedig az Eminenciás vízesés, ahol a csapat legbátrabb tagjai később előbukkantak a barlangból. 


Én csak erről a szakaszról láttam előzőleg fényképeket, erre fel voltam készülve és gond nélkül átgázoltam a jéghideg patakban. Az sem zavart, hogy egy kisebb vízesésen (lenti kép) átmászva lehet csak lejutni a patakon át vezető túra útvonalhoz. Ez a rész tetszett, mertem egyedül lépkedni a csúszós köveken, nem zavart, hogy beázott a cipőm és vörösödött a bőröm a jéghideg víztől. Fantasztikus érzés volt állni a patakban, körülnézni és 100%-ig a jelenben lenni. 


Régen a fémhuzalok alatt láncos rész is volt, amin lehetett lépkedni, és száraz lábban átjutni ezáltal a patakon. A csapatunkból csak egy ember (a férjecském) mert a csúszós sziklafalon lépkedve végigmenni a huzalokba kapaszkodva. Ő bízott leginkább a testében, neki ez a túra játszótér volt. :)


Miután átjutottunk a patakon, a túravezetőnk közölte velünk, hogy még számíthatunk vizes szakaszokra és ne váltsunk száraz zoknira. Tovább bandukolva egyszer csak eltűnt a fákról a tükörtojás jelzés, és előbukkant egy újabb idegszál pödzögető szakasz. Az alábbi képen látható barlang felé kellett haladnunk, megmászva egy függőleges sáros szakaszt. Itt már hatalmas bátorsággal indultam másodikként a férjem után a huzalba kapaszkodva. Viszont amikor már az egész testem vitorla szerűen kifeszült, és megint cm hiánytól szenvedtem, hirtelen nem volt olyan jó ötlet felkapaszkodni az ismeretlenbe. A barlang bejáratánál elfogyott az erőm, és ott nagyot kellett már lépni. Szerencsére a túravezetőnk volt mögöttem, ő feltolt, a férjecském pedig a hátizsákomnál fogva húzott felfelé. Nincs jó képem a barlang belsejéről, de az valami gusztustalan mászós szakasz volt. :D Bocsi, de ezen a szakaszon nem jutott eszembe fényképezni, épp túlélni próbáltam. :))


Az ember naivan abba ringatja magát, hogy ennél már csak jobb szakasz jöhet, aztán arcul csapja a természet egy újabb csúszós lefelé vezető sziklafallal. Egyetlen jó dolog volt miután kimásztam a barlangból, hogy lefelé, már a lábaimra kellett jobban támaszkodni, így a karom picit pihenhetett. Utólag tudtuk meg, hogy a túravezetőnk, Andris az első nap, amikor megcsúszott az egyik sziklán és kiment a válla (amit egyedül rakott vissza a vízesés közepén!), komolyabb sérülés volt, ugyanis eltört a vállcsúcs csontja. Le a kalappal előtte, hogy ilyen állapotban végignyomta a legkeményebb napot!


Az utolsó szakasznál elég sokat kellett várnunk, mivel egy nagyobb csoport szembe tartott velünk. Itt még meg volt a lábnak szánt láncos rész, ennek ellenére voltak akik a patakon átgázolva jutottak át. A várakozás negatívan hatott rám, jobb lett volna egyből letudni az utolsó mászós szakaszt is, így ennél a résznél már igencsak nyűgös voltam, DE győzött a józan ész és végül a patak helyett, én is felkapaszkodtam a sziklafalra és néhány térdzúzódással letudtam a Galbina-kőközt.Remélem sikerült legalább egy morzsányi érzést átadnom a túrázásból!:) Örülök, hogy végigcsináltam! Köszönöm szépen a gyönyörűen megszervezett túrát Andrisnak és a videót B. Norbertnek!:)

Íme egy kis összefoglaló a három napos túránkról:

2 megjegyzés:

  1. Minden tiszteletem neked, én konkrétan mindig is rettegtem és fogok is az ilyen csúszós sziklás mászós túrás dolgoktól - már az osztálykirándulásos hegymászásokkor is kivoltam mindig :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :)
      Sajnálom, hogy nem vagy picit bátrabb ilyen téren, pedig nagyon jó érzés legyőzni a saját korlátainkat. Új emberré formál. :)
      Remélem egyszer azért teszel majd egy próbát! ;)

      Törlés