2013/10/24

SUGAR SKULL MARCSISAN MEGÁLMODVA

A mai napot választottam az első privát bejegyzés közzétételére. A Halloween a nyakunkon van, nálam már a csapból is az folyik nyúlós nyálkás állagban. :D Idén extra sokat foglalkozom ezzel, a blogon is látszik, bocsi. Első negatív észrevételem az volt, hogy szomjas vagyok, viszont a szám már nem volt használható nedvesség bejuttatására. Szerencsére már a vége felé jártam a koponyásodásban, így nem kellett szívószállal szórakoznom. 


Ezeket az arcfestékeket találtam a Müllerben, ezerpárszáz forint volt egyik is, másik is. A fehér bohócos tégelyt most nem használtam, spórolok vele a Halloween bulira. Az arcon firkált lánykás doboz tartalmából csak a fekete és a fehér zsírkréta szerű és szagú arcfestéket használtam. Nem tudom mi a hivatalos neve, így laza egyszerűséggel arckrétának nevezem el. 


Mivel nem éles bevetéssel pingáltam az arcomra, ezért segítségemre volt még a képen látható szemhéjpúder, amit névnapomra kaptam Nóritól (http://alanora.blogspot.hu/), a fekete szemceruzát Glamour napok alkalmával szereztem be. Az ecsetet pedig ebay-ről rendeltem. Nagyon tetszik a grafit matt nyele. Sajnos a kép nem adja vissza élethűen.


Nos, ilyen lett a spórolós koponyám. :) Nem használtam alapozót a bőrömre, amit így utólag bánok is, mert a pórusaimnak nem tett jót a fekete festék. Viszont kezdés előtt arctisztító tonikkal megtisztítottam a bőröm. Érdemes a homloktól lefelé haladva rajzolni és mindig az arcunk bal oldali részével kezdeni, máskülönben fenn áll az elmaszatolás veszélye. (Gondolom azt nem kell külön kihangsúlyoznom, hogy a nagy napon sminkelés előtt vegyük fel a party rongyunkat, más különben rémesen fogunk festeni :D)


A hajtöveimnél az árnyékolást tesztelgettem, ezt még gyakorolnom kell. Ezen a képen jól látszik, hogy elmaszatolódott a nagy fekete monoklim alja, nem ártott volna ecsetet váltanom. 

Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz az egész fehér alappal! :) Talán arról is készítek egy bejegyzést.

2 megjegyzés: